A méz sebgyógyító hatását már az ókori egyiptomiak is ismerték, és Európában is a természetes gyógymódok között tartották számon. Bár a második világháborúban még kiterjedten alkalmazták, az antibiotikumok felfedezésével és etlerjedésével a méz használata háttérbe szorult. Napjainkban azonban ismét előtérbe kerülhet, mégpedig éppen az antibiotikumok túlzott használata miatt: megjelentek ugyanis rezisztens kórokozók, amelyek nem reagálnak a gyógyszerekre - de a mézkenőcsre igen.
Néhány német kórházban az orvosok jó pár éve használják fertőzött sebek kezelésére a különleges tisztaságú orvosi mézet. A rendszeres használók szerint a méz gyorsítja a halott szövetek lebomlását, csökkenti a spontán gyógyulás idejét és a sokszor nagyon bűzös sebek kellemetlen szagát is enyhíti. A terápia sokszor még a különösen veszélyesnek tartott multirezisztens baktériummal (Staphylococcus aureus) fertőzött sebeknél is hatékony. Az antiszeptikus hatásért a mézben található glükóz-oxidáz nevű enzim a felelős, ami a mézben található cukorból folyamatosan kis mennyiségű hidrogén-perioxidot, az egyik leghatékonyabb fertőtlenítőszert állítja elő. A számos sikeres eset azonban még nem elég bizonyíték, és mivel kifejezetten a méz hatását vizsgáló kutatás korábban nem indult, a bonniak - Düsseldorffal, Berlinnel és Hamburggal együttműködve- több száz betegre kiterjedő vizsgálatot indítanak, ahol összevetik a módszer hatékonyságát más kezelési eljárásokkal. A kutatók érthető módon bíznak abban, hogy a vizsgálatok igazolják a méz hatékonyságát, és a szakemberek egy régi-új fegyverrel vehetik fel a harcot a sebfertőzések ellen.
